Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sajtó avagy Így írtok ti

2009.01.11

ECHO - Pécsi Kritikai Szemle - 2002. október - HUSZ MÁRIA

Posztmodern kézművesség
Pécsi Kisgaléria, 2002. augusztus 15.– szeptember 8.
Páger Bernadett textiltervező iparművész kiállítása

Úgy tűnik, fából vaskarika, amit a címben állítok. Különösen, ha a textiltervezők avantgárddal eljegyzett nagy generációira gondolok. A nagy generációk színe-java különben ezen a nyáron a Szombathelyi Képtár sokat próbált falai közt kapta meg a kegyelemdöfést a textilbiennálék harmincéves, összecsapott hommage-kiállításán. Páger Bernadett azon szerencsések közé tartozik, akiket az utolsó biennálén, 2000-ben, az Iparművészeti Egyetem befejezése utáni évben, bezsűriztek a nagyok fórumába.

Pauli Anna volt a mestere, akitől – szinte kivételesen – a dizájner és a kézműves gondolkodást egyszerre lehetett elsajátítani. Ami a paraszti szövészetben és lakberendezésben letisztult hagyomány, az Páger Bernadett számára egyszerre anyanyelv és misztika, varázslat, amelyhez szüntelen tisztelettel és csodálattal fordul. Ez a tisztelet azonban nem a külsőleges formajegyeké, ahol a szövőszakkörök szorgos látogatói elakadni szoktak. Ő nem az egyes szövőasszony évszázadok csiszolta rutinos eljárásait utánozza, hanem azt a „művészetakarást” volt képes megérezni és sajátjává tenni, amely a találékonyság, alkalmazkodás, praktikum különös mozgató szelleme volt. Bátran kísérletezik hőhatással, roncsolással, vasalással, de nem áll meg a kísérletnél. Megvizsgálja a ma hozzáférhető textilszálakat. Bár a lenre szőtt fésűs fonalak sodratának játékát tovább játszva, mintegy párbeszédet folytatva a nemes anyaggal, rejtett mintázatokat hagy létrejönni a sávoly szövésben, puritán módon kezeli az ikat technikát – mégsem reszket a kártolt gyapjúért. Az akril, buklé kötőfonalak és a textiliparban kiváló minőségben előállított, káprázatos színű és szilárdságú fémszálak csábító bőségben kínálkoznak: miért tartózkodna tőlük? Nincs szüksége az ortodox szabályokra, hiszen magabiztosan-szerényen túlléphet rajtuk. Sok a paradoxon, az eklektika, a másság ezeken a munkákon, ebben az alkotói magatartásban, amit egyszerűen posztmodernnek is nevezhetnék. Elveti a kikezdhetetlennek tartott dogmákat még a lánc- és felvetőszálak dolgában is. A láncfonalakat vegyesen veti fel szövőszékén, így a mintázat paradox látványélményt nyújt. Nem tudni, hol az eleje meg a vége, az alja meg a teteje, a színe és a visszája, mitől hullámosan dinamikus a sík felület.

Errefelé gondolnám Páger Bernadett tehetségének természetét tetten érni. Aki felületesen áttekint a kiállításon, akár érdektelenül odébb is állhat, mert távolról nem látványosak ezek a 3,5 méter hosszú 70-100 centiméter széles permutált, halk növényszínekben, drappos-szürkés tónusban játszó darabok. Többségük a Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj követelményeinek megfelelően készült: olyan dolgokat kellett kitalálni, amit más még nem használt. Akár agyonmosott felmosórongynak is vélhetők, még ha nem látszik is rajtuk, hogy esetleg a mosógép kifőző programja is szerepet kapott egy-egy műszál alkalmassá tételében. Nem kép, nem méteráru – munkadarab és művészet. Az élvezett, megszenvedett cselekvés alkotó újraélésének élményét kínálják a befogadás gadameri értelmében, amennyiben a dolognak a megképezése a néző része, nem pedig az elfogyasztása. Ezért nem alkalmazott kézműves alkotásnak tekintem ezeket a műveket, hanem vérbeli képzőművészetnek, amennyiben teremtésről, a nem létező létezésbe hozásáról van szó. Úgy halad a befogadás sorról sorra, mint regényolvasáskor. Egy-egy különleges, esetleg utólag bebújtatott szálról, egy farkasfogról, egy-egy meglepő, érzéki színről szólnak a történetek az esetlegességek, szabálytalanságok törvényének tiszteletben tartásával. Nem kiállítótermi művészetről van azonban szó. A zsugorítás, rojtosítás, lukasítás további újszerű esztétikai hatásokat kelt, amelyek változatosan felhasználhatók. Páger Bernadett maga is készít keresett egyedi öltözékeket, kiegészítőket a maga tervezte, saját kivitelezésű anyagokból.

A pécsi kiállítás fő helyét azonban nem ezek foglalták el, hanem a budapesti Magyar Szentek Templomába készített arculat-meghatározó textilek: oltárterítők, miseruhák. Mind a csángó népművészetből és a magyar egyházművészetből származó, a misztikumig, az áhítatig egyszerűsített megmunkálással és szimbolikával. Lila, zöld és piros, a gyász, nagyböjt, a hétköznap és a pünkösd szimbolikája jelenik meg a fehér reverendára tervezett gallérokon. Az oltárterítő épp hogy csak díszített. A szépség és különlegesség szerényen rejtőzik a sarokmegoldásokban, a szövésmódokban. A megmunkálás áhítatos fegyelme, a kézi szövés lehetséges legnagyobb pontossága, mégis humánus volta jól megfér olyan középkori kánonok tiszteletben tartásával, hogy a művészi munkának nem szabad tökéletesnek, szimmetrikusnak lennie, hiszen tökéletes csak maga a Teremtő lehet.
Husz Mária
_______________________________________________________________

Magyar Nemzet, 2006. november 7. Papírspárga és nemez
Urbánfy Ágnes és Páger Bernadett tárlata Szentendrén
2006. november 7.
P. Szabó Ernõ
L Á T - H A T Á S

Éppen húsz éve működik Szentendrén a gazdag múltra visszatekintő, művésztelepet és galériát alapító Péter-Pál Művészeti Egyesület, amely tagjai pályakezdését segíti, külföldi művészeknek nyújt lehetőséget bemutatkozó kiállításokra a galériájában. A Péter-Pál Galériában kiállító művészek elsősorban a magyar textil hagyományait vagy éppen ígéretes jövőjét érzékeltetik.
Utóbbiak közé tartozik a napokban megnyílt tárlat két szereplője, Urbánfy Ágnes és Páger Bernadett. Mindketten a kilencvenes években végeztek az Iparművészeti Főiskola szőnyeg- és szövöttanyag-tervező szakán, s hamar bekapcsolódtak a kortárs textil sokszínű eseménysorozatába, legyen szó egyedi alkotásokat bemutató kiállításokról vagy a design különböző fórumairól. Péterfy Ágnes előbb az ipari formatervezők által elnyerhető Moholy- Nagy László-ösztöndíj támogatásával, később a kézműveseknek adott Kozma Lajos-ösztöndíjra támaszkodva kísérletezhetett, Páger Bernadett a kilencvenes évek végén a vantaai művészeti és design egyetemen a finn formatervezés világába is belekóstolhatott. Érdeklődésük sokirányúságát jól érzékelteti, hogy Urbánfy szinte egy időben vett részt az Absolut design tárlaton a Hajógyári-szigeten, s mutatott be egyedi szőnyegeket a Kék Iskola Galériában, Páger második díjat kapott a Magyar Iparművészeti Egyetem honfoglalási emlékpályázatán, egy évvel később különdíjas lett a Győri Grabo Kft. szőnyeg- és dessentervező pályázatán.
Mindketten visszatérő kiállítók a Péter-Pál Galériában. Aligha véletlenül, hiszen mesterük, Pauli Anna textilművész vezeti a galériát. Az sem véletlen, hogy mindkettőjük művészetére illik a kifejezés, amelyet Págerről írt le pécsi kiállítása kapcsán kritikusa: posztmodern kézművesség. Miközben szellemi, idő- és térbeli értelemben is hosszú útra indulnak, hogy a textilművészet hagyományos technikáit felfedezzék. A nemez mindkettejük számára izgalmas kutatási terület: Páger függönyöket, viseleti tárgyakat készít e technikával, és Urbánfy is alkot nemezelt tárolókat, ezek plasztikai értéke legalábbis fölér a használatival. Nincs ez máshogyan ékszereivel sem: a nemezelt gömböcskékből fűzött darabok a forma egyszerűségével, a színek intenzitásával ragadják meg a szemlélőt. (P. Szabó Ernő)